Búcsu

Ismét elvesztettünk egy barátot. Nekem különösen fontos volt. De Andrea kitartó és áldozatos ápolása nélkül már régen elment volna. Végig követte az egész életem. Az egész felnőtt életem. Ott volt majdnem minden fontos eseményen. A félresikerült és a sikerült pillanatoknál. Mindent tudott, és én is mindent tudtam róla. A testmelegét most is érzem. Közelebb volt hozzám, mint a legtöbb ember. Csendben élt, nem zavart senkit. Szerette ha szeretjük, cserébe megjutalmazott ragaszkodásával. Akaratos kis természete volt, mindig közölte, hogy az ölemben akar lenni, és kész.

Nem hiszem, hogy sok ember van, aki olyan szerencsés, hogy több mint 20 éven át mellette marad a barátja. Közvetlen mellette. Nekem szerencsém volt. Manyika egy rövid időt leszámítva mindvégig melettem volt. Emlékszem, amikor nagyon régen megvettem a 6 hetes kiscicát és vittem haza dobozban. Csuda mód nyávogott. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy ilyen sokáig egymás mellett élünk majd. Az utolsó fél évét leszámítva egészségben és békében élt. És ez a fél év is szeretettel telt. Nem is volt beteg tulajdonkép, egyszerűen megöregedett, és sajnos ma végleg feladta. Az ölemben halt meg. Nagyon fáj.

Holnap még van egy feladatom. El kell temetnem.

Aki még nem olvasta, annak álljon itt ez a lelket melengető kis írás. Űrcica

Ez a zene jár a fejemben: Procol Harum vagy méginkább ez Will You

[miniflickr photoset_id=72157625920678460&sortby=date-taken-desc&per_page=100]